Több, mint 30 éve az Édesanyám álmodott egy világot: a saját kézműves világát egy kis virágüzlettel és ajándékbolttal. Ebből az álomból nagyon hamar valóság lett és a hosszú évek alatt okleveles mesterévé vált jó pár szakmának, melyeknek szeretetét és művelését a mai napig közvetíti a családunknak. Tavaly úgy döntött, hogy hivatalosan is átadja a stafétabotot az évek óta szépen, lassan kibontakozó új generációnak. Így több, mint 10 év után saját lábunkra álltunk, zsebünkben a hagyományos kézműves-technikák tudományával, melyeket ötvözünk a legmodernebb technológiák és gépek alkalmazásával.
Az évek folyamán a modern technikák hivatalos használatához is megszereztük a megfelelő okleveleinket, így mára már teljes biztonsággal mozgunk a textil- és tárgynyomtatás, illetve a lézervágás- és gravírozás világában egyaránt. Törekszünk a környezettudatosságra is, igyekszünk olyan technológiákkal dolgozni, melyek alkalmazása során a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyja a vállalkozásunk. A fejlődésük sosem áll meg, folyamatosan tanulunk és a hagyományőrzés mellett igyekszünk minden új technikát elsajátítani.
Több, mint 10 éve a megrendelők szolgálatában a megörökölt szeretettel és szenvedéllyel!
Tudunk valami olyat tenni a termékeinkbe, amire a gyárak nem képesek: SZERETETET.
Minden jog fenntartva @2022 Készítette: Arrabodesign